Jelenlegi időjárás:
12°
 
Ajánlott program: Szabadtéri sport
 
       
 
 
 
 
 
Teleki-Tisza-kastély
A korábban Wattay, ma Teleki-Tisza-kastély egyemeletes klasszicista épülete 1840 körül épült. Érdekessége, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején Görgey főhadiszállása is volt.

A kastélyt ezután többször átalakították, majd a Tisza család tulajdonába került. Gróf Tisza Lajos az 1880-as években átépítette, Benedicty József tervei alapján, ekkor került a homlokzatra a Tisza család címere, ma is Tisza kastély néven ismert.

Utolsó birtokosa 1946-ban gróf Tisza Lajos Kálmán, Tisza István egykori miniszterelnök unokája volt. 1956-ban Király Béla nemzetőrségének is itt volt utolsó szállása.

A szép parkban fekvő kastélyban korábbn a Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Szakképző Intézete és Nevelőotthona működött.

2013-ban mindkét épületet kiürítették, majd 2014-ben birtokba vehette a Magyar Cserkészszövetség, és a 2016-ban megkezdődött felújítás után újra oktatási és ifjúsági, valamint szabadidős célokat szolgál.

További információkat a www.teleki-tisza-kastely.hu honlapon találnak az érdeklődők.

Érdemes megnézni a kastély mellett álló kőből épült tornyot is, amelyet egykor valószínűleg víztoronyként használtak.

 
A cikkben felhasznált források
Ne felejtsd el megosztani barátaiddal, ismerőseiddel!