1946-ban a potsdami megállapodás értelmében a német nemzetiségűeket kitelepítették az országból. 1946. május 2-án, 3-án és 4-én a solymári vasútállomásról indult három vonat Nyugat-Németország 152 települése felé. A 800 kitelepített család - mintegy 2200 személy - egy része így tért vissza 246 év múlva ősei földjére, Baden, Würtenberg, Hessen tartományokba, Bajorországba, Hannoverbe, Westfáliába, Pfalzba, néhányan Amerikába. A Nagykovácsiban maradt 10-12 rokon családot csak hosszú évekkel később tudták meglátogatni szeretteik. A kölcsönös látogatások azóta gyakoribbak lettek. A kitelepítés emlékét ma emlékmű is őrzi a faluban.

A nagykovácsi emlékmű egy derékba tört, leroskadt koronájú hársfát mintáz, amelynek tövéből új hajtás sarjad (Stremeny Géza, 1996). A hársfa a németség nemzeti jelképe, szerepel a község címerében is. A kettétört hársfa egy híd mellvédjére támaszkodik, átível egy patakon, a kapcsolatot hangsúlyozva a múlt (a történelem viharában elszenvedett veszteség) és az abból újjászülető élet (jelen) között.

A magyarországi németek kitelepítése szorosan összekapcsolódott a Felvidéken élő szlovákiai magyarok kényszer-áttelepítésével. Az 1946-ban megkötött magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény alapján a Felvidékről áttelepített magyarok jelentős részét a kitelepített németek házaiba költöztették be.

Nagykovácsiban – a Kolozsvár téren álló – emlékmű elnevezése: Kitelepítési engesztelő emlékmű. A kitelepítési emlékmű párdarabjaként a felvidéki magyarok áttelepítésének emlékére egy kőből faragott, csónakot formázó emlékmű készült, amelynek magányos evezőse megpróbálja a szülőföld terhével megrakott csónakot kikötőbe kormányozni (Stremeny Géza, 1997).

• Boros Géza: Kitelepítési emlékművek Magyarországon (epa.oszk.hu)
• Nagykovácsi történelme (www.sztaki.hu)